Szombaton sikeres csípőprotézis-műtétet hajtottak végre Nancy Pelosi korábbi demokrata házelnökön, kaliforniai kongresszusi képviselőn, aki egy luxemburgi látogatás során szenvedett balesetet, miután leesett egy lépcsőn - írja a CNN.
Fenyegető ellenfélre talált a Demokrata Párt talán legnagyobb hírnévvel rendelkező feltörekvő politikusa, a baloldali progresszív szárny arca, Alexandria Ocasio-Cortez. Az AOC-ként ismert New York-i képviselő az alsóház egyik legbefolyásosabb testületének, a felügyeleti bizottságnak a rangidős pozícióját nézte ki magának, ezt az ambícióját azonban Nancy Pelosi egykori házelnök törheti derékba. Ám az Axios forrásai szerint AOC még így is megnyerheti a nemzedékváltásról is szóló küzdelmet.
Joe Biden amerikai elnök tegnap bejelentette, kegyelemben részesített 39 nem erőszakos bűncselekményért elítélt amerikait, valamint további 1499 szövetségi elítélt büntetését enyhítette, akik a koronavírus-járvány kitörése óta házi őrizetben töltötték a büntetésüket, és elköteleződést mutattak a "rehabilitáció és reintegráció" felé - számol be a CNN. Biden rekorddöntő kegyelmezése a Politico szerint azonban hiányérzetet hagyott a Demokrata Párt több politikusában is.
Donald Trump győzelmének kezdeti sokkja után elemzők és politikusok azon töprengenek, hogy az mit is jelent ez az Egyesült Államok és a világpolitika jövőjére nézve. A demokraták számára létfontosságú annak megértése, hogy egy ilyen megosztó, korlátolt figura miért tudott ismét győzni. Túlságosan balra mentek, és elvesztették a mérsékelt amerikaiakat, akik a többséget alkotják? Vagy a centrista neoliberalizmus – amelyet Bill Clinton óta a demokrata elnökök követtek – nem hozta az eredményeket, megteremtve a változtatás igényét?
A 2028-as választás egyik elsőszámú demokrata elnökjelölt-aspiránsaként számon tartott Gavin Newsom kaliforniai kormányzó bírálta Joe Biden amerikai elnök vasárnapi döntését, miszerint kegyelmet adott fiának, Hunternek. Newsom kedden azt mondta a Politicónak, csalódott a lépés miatt.
Joe Biden leköszönő amerikai elnök december 1-jén vasárnap este bejelentette, széles körű kegyelmet ad fiának, Hunter Bidennek, aki ellen két szövetségi büntetőper is folyamatban volt. A demokrata Biden döntését rengeteg kritika érte, nemcsak a republikánus oldalról: több párttársa annak indoklásával nem értett egyet, hiszen aláássa a demokraták független igazságszolgáltatás fontosságát hangsúlyozó kommunikációját, de azért is csepülték a Fehér Házat, mert ezelőtt hónapokig tagadták, hogy erre készülne a 82 éves politikus. De mi áll Biden döntésének hátterében, és miért szolgálhat mindez nagyszerű lehetőséggel a Demokrata Párt számára?
Jogtiprásnak nevezete Donald Trump megválasztott elnök azt, hogy Joe Biden jelenlegi elnök kegyelemben részesítette fiát, Hunter Bident, és a 2021. január 6-án elfogott republikánusok szabadon bocsátását kérte.
Joe Biden amerikai elnök évtizedes családi hagyományuknak megfelelően a massachussettsi Nantucketben ünnepelte a hálaadást tegnap, ahol meglátogatott egy tűzoltóállomást. A demokrata országvezető elmondta, idén többek közt a békés hatalomátadásért hálás - számolt be a Hill. Donald Trump ezzel szemben egy kissé bizarr zenés videót osztott meg a közösségi oldalán az ünnep alkalmából.
Több connecticuti demokrata képviselő jelezte, hogy házukat bombatámadással fenyegették tegnap, hálaadás napján - írja a Hill. Szerdán Donald Trump megválasztott amerikai elnök leendő kormánytagjai is hasonló incidensekről számoltak be.
Tammy Duckworth demokrata szenátor vasárnap kijelentette, "teljesen téved" Pete Hegseth, akit Donald Trump megválasztott amerikai elnök a védelmi miniszteri posztra jelölt. A politikus arra reagált, hogy Hegseth nemrég úgy nyilatkozott, nem szabadna nőket bevetni a harctéren az amerikai hadseregben - számol be a CBS News.
Nate Silver adatelemző újságíró, a FiveThirtyEight azóta szabadúszóként dolgozó alapítója azt írta a közösségi oldalán, nem véli helyesnek, hogy az elnökségre látszólag alkalmatlan Joe Biden kitöltse mandátumát, így a hátralévő két hónapban szerinte Kamala Harrisnek kellene az Egyesült Államok elnökeként szolgálni - írja a Hill.
A Federal Reserve-nek nem szabad feloldania a Wells Fargóra érvényes 1,95 ezer milliárd dolláros eszközplafont, amíg a bank nem javítja kockázatkezelési és megfelelési problémáit - közölte Elizabeth Warren vezető demokrata szenátor szerdán az amerikai jegybankkal - számolt be a Reuters.
Bár Kamala Harris amerikai alelnök elveszítette a 2024-es elnökválasztást a republikánus Donald Trumppal szemben, a demokrata szavazók nagy része jelenleg szívesen látná Harrist a párt 2028-as elnökjelöltjeként - derül ki a Puck News/Echelon Insights új felméréséből, amelyről a Hill számolt be.
Már hallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében arról volt szó, milyen strukturális okok miatt szakadt le az EU az USA-tól, és hogyan próbálna meg ezen változtatni kontinensünk. A témáról Szabó Dánielt, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük. Az adás második részében az amerikai baloldal friss narratíváját elemeztük, mely szerint a demokraták választási vereségének elsődleges felelősei a latinó szavazók. Médiaszakértők a hispán kisebbséget hibáztatják, akik szerintük saját érdekeikkel szemben szavaztak, amikor a deportálásukat tervező Trumpot támogatták. A témában Szabó Ákos, a Portfolio Globál rovatának elemzője volt a vendégünk.
Barack Obama volt amerikai elnök egykori kabinetfőnöke, Rahm Emanuel azt fontolgatja, hogy elindul a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) elnöki posztjáért - tudta meg az Axios. A DNC jelenlegi elnökének, Jaime Harrisonnak a mandátuma 2025 elején jár le, és nem valószínű, hogy a párt elnökválasztási vereségét követően újabb ciklusra pályázna.
Miután múlt héten kiderült, hogy Donald Trump volt amerikai elnök jövőre második négyéves ciklusát kezdheti a Fehér Házban, a vesztes demokrata oldalon, ahogy az lenni szokott, elindult annak a feltárása, hogy pontosan milyen baklövések vezethettek a vereséghez és a már-már túlromantizált Obama-koalíció szétszéledéséhez. Bár a Demokrata Párt különböző frakciói olykor egymásra mutogatnak, néhány liberális körökben népszerű megmondóember nem a politikusokban vagy kampánytanácsadóikban, hanem bizonyos szavazókban látta meg a hibát. Az amerikai sajtót bejárta, hogy 2024-ben a latinók és a feketék kirívó arányban voksolhattak a republikánus elnökjelöltre, ami egycsapásra bűnbakká tette ezeket a csoportokat. De miért szavazott ilyen sok hispán Trumpra és valóban csak rajtuk múlt az idei választás végkimenetele? Utánaszámoltunk.
A Republikánus Párt Arizona államban aratott győzelmével szerdán 218 helyet szerzett, és ezzel szűk többségbe került a 435 fős amerikai képviselőházban.
A 2024-es amerikai elnökválasztást követően a demokratákon nagy csalódás lett úrrá. A kiábrándító eredmények után egyből aktuálissá vált a kérdés, hogy vajon ki tudna új lendületet adnia a Demokrata Párt számára, és előretekintve a 2028-as választás felé, ki lehet a republikánusok kihívója. A Google Trends adatai alapján megnéztük, mire keresnek rá a Demokrata Párt jövőjével kapcsolatban leggyakrabban az Egyesült Államok internetezői.
Jamal Simmons, Kamala Harris amerikai alelnök egykori tanácsadója a CNN adásában arról beszélt, Donald Trump megválasztását követően Joe Bidennek le kellene mondania az elnökségről, hogy Harris mégis átvehesse az Egyesült Államok vezetését, még ha csak rövid időre is - írja a Hill.
Donald Trump és a Republikánus Párt hatalmas győzelmet aratott az Amerikai Egyesült Államokban. Trump nemcsak az előzetes várakozásokat múlta felül, de az összes csatatérállamot megnyerve, 2004 óta ő az első republikánus jelölt, aki – szemben saját 2016-os és 2020-as eredményével is – az amerikai szavazók többségének támogatását tudhatta magáénak az elnökválasztáson. A győzelem és mértéke azonban mégsem teljesen váratlan, sőt. De vajon milyen – olykor megismételt – hibás döntések vezettek az elsöprő eredményhez, mennyire jelentős összeomlás ez a Demokrata Párt számára, és ki lesz az "ellenállás" vezetője, egy új vízió arca?